Lehet ez most egy kicsit nehéz lesz. Ritmusgyakorlatot kell csinálnod. Mégpedig az Ohio-t fogjuk gyakorolni, mit gyakorolni, megtanulod és kész. Már előre tudom, hogy kicsi lesz a kép amit ide rakok ezért okosabban teszed, ha letöltöd a PDF fájlban innen. Ha a Gitarprot letöltötted már akkor itt a GP5 fájl is. Tudnod kell, hogy nem kötelező ezzel a ritmussal játszanod az Ohájót, ez csak gyakorlás. A legtöbben egyébként a dalt sima külön-basszussal kísérik. De gyakorlásnak jó lesz. :)
A ritmusunk a következő: összeillesztettük a két eddig megtanult alapritmust. Először az akkordot lepengeted a tá ti-ti vel aztán a tá tá jön, vagyis hogy pontosítsak:
Basszushang(TÁ) le(TI)-fel(TI), Majd újra a basszus(TÁ), és lependít(TÁ)
ez így néz ki némi magyarázattal, hogy értsd is :)
Hagyományosan így jelölik:
Majd még egyszer alakítunk ezen is kicsit, de most ezt tanuld meg. Kezdetekben nyugodtan próbálhatod csak simán lefogva a tanult akkordokból egyet, néhányszor eljátszod, és váltasz. De tapasztalatom, hogy könnyebben megy, ha egy dallal együtt gyakorlod a ritmust.
A dallam ritmusával nem volt kedvem törődni, lényeg, hogy ott kell ráénekelned ahol írja is, a dallam pedig egyébként pontos. A szöveget bárhol megtalálod. Akár itt is. Jó gyakorlást, és köszönöm a kattintásokat a góóglehírdetésen. Ne feledd, ha kérdésed van írj bátran a megjegyzésbe...